DecoHome

Rendelés menete

A Vevő a felület értelemszerű alkalmazásával a több termékből álló csomagba (az úgynevezett ‘Kosárba’) tudja a kiválasztott árucikkeket gyűjteni. A Vevő a kosár tartalmát a rendelés véglegesítéséig szabadon variálhatja, teljesítési kötelezettsége eddig a szerződéskötést eredményező cselekményig egyáltalán nem keletkezik.

Amennyiben a Vevő a kosarában lévő termékeken (termékcsoportokon) már nem kíván változtatni, úgy a rendelést a ‘Pénztárhoz’ gomb megnyomása révén, értesítési és szállítási adatainak megadása, illetve esetlegesen megjegyzés (üzenet) küldése mellett foganatosíthatja. A Vevő a termékrendelést ezt közvetően az ÁSZF elfogadásával folytathatja.

A Vevő – az adatellenőrzést követően – a vásárlást ténylegesen a ‘Rendelés elküldése’ ikonra kattintással indíthatja el, amely mozzanattal egyben hozzájárul az adásvételhez kapcsolódó informatikai adathalmaz Eladó számítógépes rendszere általi fogadásához, illetve annak feldolgozásához, továbbá ennek révén kijelenti, hogy a mindenkor hatályos ÁSZF tartalmát maradéktalanul megismerte, és azt magára nézve kötelezőnek fogadta el.

Az Eladó a sikeres vásárlást annak rögzítésével először a felhasználói felületen, aztán a termékrendelés során megadott vevői e-mail címre is visszaigazolja.

A fizetéssel, kiszállítás időpontjával és a szerkesztett termékkel kapcsolatban a visszaigzoló e-mail megérkezését követően egy következő e-mailben tájékoztatunk.

Az oldalon történő látogatásod során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezek a fájlok információkat szolgáltatnak számunkra oldallátogatási szokásaidról, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadod a cookie-k használatát. További információk